Egy szakácskönyvben így írnék: Michael Palin egy humorral töltött angol komikus, félig színész, félig író, félig abszurd gondolkodó és félig utazó. Ez így már több is mint egy egész.
Michael Palin
Michael Palin valójában Michael Edward Palin. Ezen a néven született 1943. május 5.-én, Angliában, Ramboorban, a Sheffield városrészben. Gyerekkora óta érdekelte a színészkedés, főleg a komédia és a humor. Shakespeare-t úgy olvasott, hogy édesanyjának elő is adta.
Az Oxfordi Egyetemen újkori történelmet tanult. Ekkor ismerkedett össze Terry Jones-szal, akivel már saját humoros szerzeményeiket közösen adták elő. Az egyetem után 1965-ben műsorvezetőként dolgozott egy populáris show-ban, ott találkozott a későbbi Monty Python csoport további néhány tagjával, Eric Idle, Graham Chapman és John Cleese személyével.
A Monty Python sorozatai és nagyjátékfilmjei sikert és ismertséget hoztak a számukra, nekünk pedig sok-sok nevetést. És ennél talán jóval többet: görbe tükröt tartottak elénk, emberek elé, hogy megismerhessük magunkat, és azt a világot amely miattunk vált olyanná, amilyen ma.
Az utazó
1980-ban készített először úti filmet a BBC részére, ebben a Föld leghíresebb vasútvonalait mutatta be. 1989-től számos sorozatot forgat, melyek tele vannak humorral és kalanddal. Utazásait legtöbbször egy tematikára vagy ötletre fűzi fel, és a forgatókönyvíró valamint a főszereplő/narrátor is önmaga. Így válnak személyessé utazásai. A 80 nap alatt a Föld körül című művében a híres irodalmi elődre utal, míg a Sarkig tárt világ egy egyszerű földrajzi szabályt követ: a két pólus között kizárólag a harmincadik hosszúsági fok mentén utazik. Kelet-nyugati irányban legfeljebb 300 kilométert térhet ki. Teszi mindezt azért, mert ezen a vonalon tudja a legtöbb szárazföldet – és ezzel együtt országot, kultúrát bemutatni. De készült film a Csendes-Óceán partvidékén fekvő országokról, a Szaharáról, a Himalájáról, és bejárta Hemingway életének főbb állomásait, valamint a vasfüggöny utáni Új Európát is. Műveinek egy része könyvben is megjelent.
Ajánlom hát Michael Palin filmjeit, mert több, mint 20 év alatt átélt élményeit élvezhetően, az élethez nélkülözhetetlen humorral adja elő.
Kiemelt kép: Basil Pao