A hegyi túra izgalmas és kellemes időtöltés egyszerre. A szomszédos Ausztria szinte kifogyhatatlan a csodás helyszínekből. Bakancsot húztunk és nekivágtunk. Képes élménybeszámoló.

Egy kisebb Baráti társaság, melynek jómagam is tagja vagyok, időről-időre cipőt húz, és elindul túrázni, kirándulni. Belföld, külföld – alföld, felföld. Már 2005 óta van ez így. És még ki tudja meddig tart.
Idén Ausztriában voltunk, a Grossglockner környékét szemeltük ki. A csúcson nem voltunk fenn, mivel az szakavatott túravezetést és a jég miatt speciális felszerelést kíván meg. De a környék egy részét bejártuk, és egy kisebb hegyet meghódítottunk.

Indulás

Korán reggel indultunk, egy autóval. Félúton csatlakozott a társaság másik fele egy másik autóval, és együtt gurultunk tovább. A határt Rábafüzesnél léptük át. Az első nagyobb pihenő Klagenfurtban volt. Aztán az autópálya helyett a Wörthi tó déli oldalát választottuk.
Ott is megálltunk nézelődni.
Visszatérve az autópályára, hatalmas zuhé kapott el. Ez ugyan lelassított minket, de még este előtt odaértünk a célállomáshoz: Kals am Grossglockner. Ez egy kis falu a hegyekben. Tehenek, faházak, ilyesmi.

Szálláskeresés

A szállást találni nem volt egyszerű. Rendszerint nem foglalunk előre, mert az úti célon még utolsó pillanatban is változtathatunk. Minden lehetséges helyre bekopogtunk. Angol, német és kempingnyelven folyt a társalgás. Házról-házra jártunk. A faluban van egy kis szálloda, ez volt a B terv. Ott 24 euró/fő áron volt szoba.
Mentünk tovább.
A hosszú keresgélés meghozta gyümölcsét. Egy tipikus alpesi faház, a legfelső szintjén összesen 11 alvóhellyel. Remek kis apartmant találtunk. Épp ideje volt, már sötétedett.
Este, fáradtan a szokásos program:

• wellcome drink
• kipakolás
• kaja
• kártyázás

Aztán másnap túra…

Hegyi túra

A csúcs amit kinéztünk a Blauspitz. A faluból felvonó is indul arra felé, bár a csúcsig nem visz fel. Mi azonban a sétát választottuk. A túra első szakaszát egy sípályán tettük meg. Amikor felértünk a felvonó végállomásáig, onnan változott a táj. Igazi sziklás terep fogadott, de a csúcsig vezető út nem túl meredek, mászás nélkül járható. A tetőn töltött rövid pihenő után visszagyalogoltunk a szállásra.

Sziklamászás

Másnap a délelőtti pihenés után a környék felfedezése volt a program. A közelben fekszik Lienz. Hangulatos kis városka a hegyek között. Számtalan túrázási és kikapcsolódási lehetőség van erre felé, léteznek kletter (via ferrata) parkok, és sziklamászó utak. Ki is próbáltuk egyikét-másikát.
Este a szokásos kaja-duma-kártyaparti. Itt újraértelmeztük az aznapi élményeinket.
Történt ugyanis, hogy a sziklamászás közben két emberre lettünk figyelmesek. Egy meglehetősen ügyetlenül botorkáló fiatalemberre és egy 60 feletti őszeshajú nénire. Jöttek. Lépés lépés után, szép lassan. Gondoltuk hétvégi friss levegő programjukat tartják. Egyszer csak a mellettünk lévő mászóúthoz telepedtek. Lepakoltak. Előkerült a mászófelszerelés. Kezdtünk furcsán nézni.
A fiú mászta a falat, és a néni – valószínűleg az édesanyja – biztosította.
Az első nitt keresésekor egyikünknek feltűnt, hogy a srác nagyon tapogatózik. Vak volt. Teljesen.
Bennünk a vér meghűlt. Ő nyugodt volt és profi. Nem először járt itt. Kiegyensúlyozott mozgás, határozott lépések, stabil kapaszkodás. Nálunk jobb volt, és gyorsabb.
Szóval este erről beszélgettünk, és a helyi túralapokat lapozgattuk amikor egy cikkre akadtunk: “Vak ember a Mc.Kinley hegyen”. Ő volt az. Hát valóban profi a srác.

Városnézés

A következő napon Lienz városát néztük meg. Sportboltok, étterem, büfé és fagyi. Az eső majdnem egész nap esett, ahogy azt a szállásadónk még megérkezésünkkor megjósolta: “Szombatig itt nem fog esni, de aznap végig.”
Sebaj, legalább a túrázós napokon relatíve jó időnk volt.

Másnap ébredés után pakolás és indulás haza. Viszont amit ekkor láttunk, az valami leírhatatlanul szép és giccses egyszerre. Az előző napi eső a hegyek között hóként hullt alá. Az ég viszont erre a napra kiderült. A kék ég alatt hófödte csúcsok uralták a tájat.