2011 tavaszán Törökországban jártunk. Repülővel, hátizsákkal. Konkrét terv nélkül. Célunk a valódi Törökország megismerése volt.

 
hirdetés
 

Indulás

Miközben este a kocsiba pakoltuk a csomagjainkat, valamelyikünk megkérdezte:
– A Napszemüvegeket elraktátok?

Ekkor még nem tudtuk, hogy ilyesmire nem is lesz szükségünk.
Szóval elindultunk Törökországba. Bár az úti cél két nappal az indulás előtt derült ki. Csak repülőjegyet vettünk. Budapest – Isztambul, retúr. A többit majd helyben.
Az éjszaka alvás nélkül telt. Utazás Pestre, hajnali csekkolás, beszállás, majd reggel hatkor indulás.

 

Érkezés

Isztambul. Esik. +7 Celsius. Pedig már április van.
Összes tudásunk két útikönyvben elfért, melyet úton-útfélen tanulmányoztunk, és rábíztuk magunkat a sorsra, hogy merre vet tovább. A hűvös esős időjárással is csak a helyszínen szembesültünk.

Hiba volt ennyi nyári holmit pakolnunk. Ezt volt időnk átgondolni, mert a reptér és a tágabb értelemben vett belváros között másfél órát zötyögtünk a helyi járaton.

A hideg annyira hatással volt ránk, hogy eldöntöttük, csak egy éjszakát maradunk Isztambulban, délre, a melegebb régiók felé utazunk tovább.
Törökország számos természeti, építészeti és kulturális kinccsel rendelkezik, bőven tudtunk válogatni az úti célok között. Mivel egyikünk sem az a láblógató-hesszelő típus, ezért a tengerparti turistaparadicsomokat kizártuk. Minket a valódi Törökország érdekelt.

Egy biztos, innen minél messzebb legyünk és lehetőleg délebbre is.

 

Irány Törökország közepe!

A vonatút 18 óra hosszú. Délután négytől másnap délelőttig tart. Szerencsénkre van hálókocsi, és még jegyet is kaptunk rá. Az árak meglepően olcsónak bizonyultak, a kocsik tiszták és kulturáltak.
Némi hazai kíséretében vidáman telt utunk, majd beágyaztunk és aludtunk.

Egészen éjjel háromig. Ekkor keltett a kalauz: VAGON KAPUT!
Kipattantunk az ágyból, majd kapkodva összeszedtük a holminkat. A török vasutasok mindig higgadtan, mosolygósan terelgették a zaklatott csapatunkat. Még teával is megkínáltak.
20 percen belül már egy csere-szerelvényen utaztunk.

A további zakatolás némi alvás után különleges tájakon vezetett át. A végtelen zöld felföld és a kopár, köves – sziklás területek váltották egymást. Úgy tűnik a tervünk bejön. Helyenként kék az égbolt és talán melegebb is lesz.
Megérkeztünk Kayseribe!

 

Autóbérlés

Hogyan tovább? Kappadókia legfőbb látványosságai a sziklába vájt barlangvárosok. Arra vonat nem jár így megpróbáltuk megkeresni a buszállomást. Eközben vált világossá, hogy errefelé nem nagyon beszélik az angolt. Sem a németet. Sem semmit. Csak a törököt. És turistát sem nagyon láttak.

A buszállomás elég messze van a belvárostól, így útközben megérdeklődtük az autóbérlés feltételeit. A kölcsönzőbe a zápor elől menekültünk be. A rossz idő elérte ezt a vidéket is.

Busz vagy autóbérlés? Egy nagy kocsi, vagy két kicsi? Melyiket mennyiért? Van-e éppen szabad autó? Na és a biztosítás? Hova is akarunk menni? Iratok rendben? Kinél van egyáltalán jogsi? TB kártyát elfogadnak?

A számtalan kérdés tisztázása után, lassan de biztosan létrejött az üzlet. NO problem. Itt minden megoldható a török-magyar barátság jegyében.
A végeredmény: két darab null kilométeres SEAT IBIZA 48 órára.
Ami kicsit szokatlan, hogy itt üres tankkal kapod az autót és úgy is kell visszaadnod. Hát számold ki pontosan.

Kappadókia

Kappadókia látnivalókban gazdag. A terület a turisták által igen kedvelt, és ezt a helyiek is kihasználják. Itt minden drágább, mint az átlagárak, kb. másfél – kétszeres szorzóval lehet számolni.

Hangulatos falvak, szabadtéri múzeumok és nemzeti parkok hazája ez a régió. A természeti kincsektől az ember alkotta csodákig sok minden megtalálható itt. A falvakban mediterrán kis utcácskák, tarka boltok – edényekkel, szőnyegekkel és édességekkel hívogatják az utazót.

A köves, sziklás tájat az erózió formálta, és számos zegzugos völgyet hozott létre. A történelem folyamán ezekben találtak otthonra a különböző korok lakói. Mára egész iparágak épültek erre a természeti kincsre.
Helyenként több száz – ezer lakóhelyből álló barlangvárosokat vájtak a puha kőzetbe. Ezek nyitottak a látogatók előtt. Kifejezetten jó bújócska terep, de nem sok gondot fordítottak a turisták biztonságára.

A főbb látnivalókat két – három nap alatt be lehet járni, csillagtúra szerűen. Mi 400 kilométert autóztunk. Nem mindig a turistáknak szánt irányokat választottuk, és ez néha kalandossá tette utunkat.
Némi tanakodás után azért mindig megleltük célunkat.

Azokban a falvakban, amelyek kiesnek a turistabuszos sablon kirándulóhelyek köréből, láttuk Törökország egy másik arcát. Itt távol az infrastruktúra és nagy a szegénység. Nagyon nagy. Évszázadokra nézhettünk vissza. (Bár ehhez nálunk sem kell messze menni.)
Az utak mentén érdemtelenül elhanyagolt állapotban vannak évezredes, világörökségi szintű, festett belterű bizánci barlang templomok.

 

Kayseri

Meglepő módon Kayseriben nincsenek turisták. Egy helyi szőnyegárus szerint csak mi hatan voltunk. Ez ugyan túlzásnak tűnt, ám tényleg nem találkoztunk eggyel sem az ott töltött három nap alatt. És hogy miért is lepődtünk meg?

  • Mert ez a város a maga 1-1,5 millió lakosával a régió központjának számít, és csak 50-100 kilométerre fekszenek innen Kappadókia csodái.
  • A városnak éppolyan régi, neves fedett bazára van mint Isztambulnak, csak kevésbé díszes.
  • Ezernél is több évre visszatekintő múltja van, számos épen maradt építészeti emlékkel.
  • A szőnyegkészítés egyik fő otthona.
  • Valaha a selyemút meghatározó állomása volt, karavánszeráj áll a piac mellett.
  • A város vonattal, busszal és repülővel is elérhető.

Az öreg bazárépületben mára általában már csak a textil, szőnyeg és ruhaárusok maradtak meg, a fűszer, ékszer és egyéb kereskedők kiszorultak a bazár melletti kis utcákba, illetve egy részük a közelben lévő régi erődbe.

A bazár teljes területén dolgoznak a teahordók. Ők az üzletek tulajdonosait, dolgozóit szolgálják ki. Egész nap látni őket, ahogyan a láncon függő tálcákon zsonglőrködnek a teákkal a tömegben.
A városnak egyeteme is van, azonban a fiatalok között is csak kevesen tudnak angolul.
Aki beszél, az általában dolgozott külföldön. És ha tud angolul, és le is szólít, és nagyon szívélyes, és teára invitál, akkor két percen belül egy ismerősének a szőnyegüzletében találod magad. Tea lesz, szívélyes fogadtatás lesz, csak győzzél ellenállni a sok szép szőnyegnek, valamint az árus igéző tekintetének, és furfangjának.
Hiába vagy kevés csomaggal, vagy nem fér föl a repülőre, vagy kicsi a hátizsákod, az árus szövege sosem késik:
– Összehajtom és akkorára mint egy T-shirt! Minden oké lesz.

De ha tényleg érdekelnek a szőnyegek, akkor itt a helyed. Lényegesen olcsóbb mint Isztambulban. Hiszen itt készül. Innen viszik oda.

Számos dologgal találkoztunk amiken igencsak csodálkoztunk, vagy egyszerűen nem értetünk. Más a kultúra, más a gondolkodás.

  • Egy ilyen hatalmas városnak épp csak olyan kicsi vasútállomása van, mint Szigetvárnak.
  •  Az egyik fő utcán több mint húsz patika van 100 méteren belül.
  • Modern, automatás kerékpárkölcsönző hálózata van, én ehhez hasonlót Brüsszelben láttam.
  • A köztisztasági vállalat által hivatalosan használt utcaseprő lapátok félbevágott marmonkannából készülnek, beszorított faléc nyéllel. Egyszerű, olcsó, praktikus.

Meglepően sokan igyekeznek azon, hogy tiszta maradjon a városuk, országuk.

A lányok zömmel kendőt hordanak, rövid hajú hölggyel szinte nem is találkoztunk. Egyedül talán Isztambulban. A farmer inkább csak a fiatalabbak körében hódit. A török ülepű nadrágot előszeretettel viselik – még a férfiak is. A színes öltözék itt ritka, a legtöbben feketét hordanak.

Pár nap után délebbre, Adana felé vettük az irányt. Vonattal.
A táj egyre izgalmasabb, sziklás vidék, a kopár fennsík, a magas hegylánc és a dús növényzettel borított mediterrán vidék váltják egymást.

 

Adana

Már megint esik…
Adanában azért már egészen más hangulat fogadott minket. Itt már a közel-kelet életritmusát tapasztaltuk. Mivel innen kb. 50 kilométer a tenger, ezért a turisták arrafelé mennek. Adanában, mint Kayseriben szintén kevés van belőlük.
Gyorsan kerestünk egy olcsó szállást.
A közlekedési morál első ránézésre kaotikusnak tűnik. Az előzékenység itt nem létezik a gyalogosok felé. Nekik küzdeniük kell. A másik fél ezt türelemmel viseli. A dudálás csak jelzés értékű és sosem erőszakos.

Érett, hazai zöldség és gyümölcs akad bőven és jó áron. Igazi, finom, ízes, nem import és nem kényszerérett. Sok helyen árulnak frissen facsart gyümölcsleveket, legyen az narancs, banán, gránátalma vagy eper. A gyümölcstartalom 100%-os, a pohármosás viszont nem. Sokszor ki lehetne tenni a táblát: ANTSZ mentes terület!

Törökország textil és ruhaipara erős. Gyártanak itt eredetit és annak másolatait – többféle verzióban. És nagyon jó áron lehet hozzájutni.

Gasztronómia

– És ezek mik lehetnek?
Ezt sokszor nem tudtuk amikor ennivalót kértünk. Volt, hogy nem is kérdezték mit ennénk, csak hozták a napi menüt, amikor leültünk. De soha semmiben sem csalódtunk.

Sok salátát esznek, különféléket, sok-sok zöldséggel. Citromosan, vagy gránátalma sziruppal meghintve. Húsként csirkét, birkát, marhát és halat fogyasztanak, általában grillezve. És persze padlizsán minden mennyiségben.
Nagyon finomak a lencse és paradicsom leveseik, de kóstoltunk fokhagymás pacal és főtt nyelv levest is. Üdítőként sok ayrant ittunk, ami egy sós vizezett joghurt, de kóstoltunk kovászos uborka levet is, amit háromdecis PET palackban hoznak forgalomba.

Az isztambuli halpiac lenyűgöző. Számtalan különféle halfajtát kínálnak, és jó részüket a helyi büfékben el is készítik.

 

Isztambul

Halak, sirályok, macskák és tulipánok. Ez Isztambul.

Isztambul 150 km hosszan terül el. Sokszor a leggyorsabb közlekedés a két földrész között a hajózás. Az óváros és az újabb, ám nem kevésbé kiemelt városközpontok között folyamatos személyhajó járatok indulnak. Ezek a tömegközlekedés jelentős részét bírják. A hajózás gyors, olcsó és látványos. És utazás közben lehet teát, vagy üdítőt fogyasztani.

Az isztambuli bazár közkedvelt a turisták körében. Ezt jól tudják a török árusok is. Így még a hosszas alku után is drágább mint máshol, ahol a helyiek vásárolnak. De vitathatatlanul szerves része a városnak. Megnézni mindenképpen érdemes.

Vannak kötelező látnivalók, mint például a Hagia Szophia, az Ahmed szultán mecsetje, vagy a Topkapı palota. Érdemes kipróbálni egy-egy török fürdőt is, és számos pontról csodálatos az isztambuli panoráma, a Galata torony felé éppúgy, mint a Boszporusz irányába.

A valódi Törökország

A színfalak mögött egy olyan Törökország létezik, ahol folyamatosan dolgoznak, ügyködnek valamin az emberek. Mindenki teszi a dolgát. De mindezt egy kiegyensúlyozott ritmusban, nem kapkodva és nem stresszesen. Tetteikben tükröződik a több ezer éves kultúrájuk öröksége, amely merőben más mint amit egy európai agy elképzel. Ők más értékrend szerint élnek.
Az Oszmán birodalom is nagyon sokáig létezett, és sokféle kultúra hatott rá vissza az évszázadok alatt. Minden meghódított területtől tudtak valamit tanulni. Olyan elvek szerint épült fel birodalmuk, ahol sokszor a származástól függetlenül is lehetett az életben érvényesülni. Ha szorgalmas, értelmes és lojális az ember.

Szállásunkat a Galata torony tövében szerszám és elektromos szaküzletek tömkelege vette körül. Rengeteg az üzletet és tömérdek az árucikk. Elvégre csak ebben a városban 10 millió embert kell kiszolgálniuk. Így már érthető miért is tagja Törökország a G-20-aknak.

Ha most azt kérdezi tőlem valaki, hogy milyen is Törökország?
A válasz ennyi: hatalmas, szorgalmas és vendégszerető. Türelmes és mosolygós. Mi csak egy kis részét láttuk, pedig utaztunk vagy 3000 kilométert. Egy biztos: érdemes visszatérni.


Kiemelt kép: Cristian Viarisio